A magyar plakáttörténet nagy korszakai
Fejezetek:
- Összefoglaló
- I. A kezdetek - szecesszió és vörös propaganda (1895 - 1919)
- II. Art Deco és modernizmus (1920 - 1944)
- III. Egy rövid életű demokrácia jellegzetes plakátművészete (1945 - 1949)
- IV. A szocialista realizmus és a modern plakát folytonossága (1950 - 1955)
- V. Stílusok és technikák kavalkádja (1956 - 1970)
- VI. Az alacsony kultúra és a neoavantgárd (1971 - 1990)
I. A kezdetek - szecesszió és vörös propaganda (1895 - 1919)
A plakátművészet története a 19. század második felében kezdődött Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Londonban és Párizsban. Az ipari forradalom eredményeként hatalmas mennyiségű árut állítottak elő. Ezeknek az új termékeknek reklámra volt szükségük, és a gyorsan növekvő városok hatalmas üres falai és oszlopai tökéletes platformot kínáltak a plakátok kiállításához. Addigra a plakátművészet technikája finomodott: a litográfiát, vagyis a kőnyomást már Alois Senefelder feltalálta 1796-ban. A plakátok tervezése hamarosan fontos művészeti formává vált a nagy francia mester, Jules Chéret jóvoltából, aki forradalmasította a nyomtatási technikát azzal, hogy a színskálát 2-3 színre redukálta. A század végére a plakátművészet megjelent Európa nagyvárosaiban, és önálló művészeti formává vált.
Magyarországon a plakátművészet története 1885-ben kezdődött. Ebben az évben kezdődött a budapesti Általános Kiállítás előkészületei. A kiállítás a magyar állam fejlődésével kapcsolatos ünnepségek központi eseménye volt. Így a helyi gazdaság és kultúra minden területe képviseltette magát az eseményen. A szervezők gondoskodtak a jeles ünnepség reklámozásáról; egy monumentális plakátot rendeltek a kor egyik jelentős akadémiai festőjétől, Benczúr Gyulától. Ez lett az első magyar plakát. Benczúr a kiállítás minden részletét és szegmensét ábrázolni kívánta: a mezőgazdaság, az ipar, a tudomány és a kultúra mind szimbolikusan jelenik meg. Ezért a kompozíció nagyon zsúfolttá vált a grafikával és a rendkívül hosszú szöveggel. A 19. századi historizmus stílusát mutatja be, és inkább barokk dokumentumra, mint modern plakátra hasonlít. A plakáttal kapcsolatos negatív kritikák azt sugallták, hogy modernebb vizuális nyelvet kellett volna használni. Kár, hogy az 1896-os magyar millenniumi ünnepségre nem készültek jó modern plakátok.
Faragó: Gólya (Stork) department store (detail)
A helyzet megváltozását felgyorsította egy 1898-ban az Iparművészeti Múzeum által szervezett nagyszabású nemzetközi kiállítás. A „Modern művészet” című kiállítás az Art Nouveau diadala volt, ahol plakátok nagy gyűjteményét is bemutatták: Európa legjobb plakátművészeinek alkotásait. A kiállítás megkönnyítette a modern plakát alapvető szabályainak és egyedi vizuális nyelvének megértését. Egy jó plakátnak magas művészi minőséggel kell rendelkeznie, ahol a képnek és a szövegnek egységet kell alkotnia; a kompozíciónak világosnak, egyszerűnek, de dinamikusnak és nem zsúfoltnak kell lennie; a képnek látványosnak kell lennie, de nincs szükség a perspektíva vagy a plaszticitás szabályainak alkalmazására. A plakát abban az értelemben vált modernné, hogy a funkció határozza meg az esztétikát, és nem fordítva. Kezdetben az Art Nouveau egy olyan stílus volt, amely tökéletesen illeszkedett a plakát céljaihoz és funkcióihoz.
Ezen az első hazai nemzetközi kiállításon ez a stílus volt a legdominánsabb, megjelent azon kevés magyar művész alkotásain, akiknek plakátjait kiállították (például Vaszary János). Vaszary részvétele jól mutatja, hogy a festők milyen hatékonyan járultak hozzá a plakátművészet megszületéséhez. A korszak legnagyobb magyar festői alkották meg az első kiváló plakátokat dekoratív és szimbolikus szecessziós stílusban, főként kiállításokra. Vaszary mellett Rippl-Rónai József, valamint a nagybányai művésztelep festői, mint Ferenczy Károly vagy Iványi-Grünwald Béla érdemelnek említést. Nagybánya, egy kis erdélyi bányaváros adott otthont az első szabadban festő magyar művészeknek, akik a plein air naturalizmussal forradalmasították a művészeti életet. Ez a művészeti forradalom a kiállítási plakátjaikon is észrevehető. Megmutatják a posztimpresszionista tendenciák, a nabik, Gauguin stb. festészetének hatását is. Ezek a hatások egy új, szimbolikus művészeti világot eredményeztek. A lapos, dekoratív figurák más művészek plakátjain is dominánsak, például Fényes Adolfén. A festők mellett az iparművészek, például Horti Pál is kialakított egy dekoratív szecessziós plakátstílust.
Az 1890-es évek végére a külföldi bianco minták magyar felirattal való használata visszaszorult, és meghonosodott a helyi plakáttervezés. A szecesszió csúcspontja ezen a területen egybeesett a magyar plakátművészet fejlődésével. Ez határozta meg Hellmann Mosonyi-Pfeiffer munkásságát: dekoratív, erős kontúrvonalakat, lapos színes mezőket és a japán fametszetek térelrendezési módját alkalmazta (például: Parádi Gyógyvíz, Brázay sósborszesz). A gyönyörű nőalakok nemcsak az ő művein, hanem a sikeres szalonfestő, Márk Lajos plakátjain is gyakoriak voltak (Kristály savanyúvíz, Wolf Hugó bankháza, Vígszínház - Mici hercegnő). Ezekben a korai években Helbing Ferenc, egykori litográfus, az egyik legnépszerűbb plakáttervezővé, később pedig a szakma fontos oktatójává vált.
A magas szecesszió korszakában a plakátművészet két mestere kiemelkedő kivételes tehetségükkel: Faragó Géza és Biró Mihály. Két teljesen különböző karakter volt: Faragó a dekoratív szecesszió mestere volt, stílusa közel áll Mucha stílusához, míg Biró szuggesztív és erőteljes propagandaplakátjairól híres. Faragó évekig Mucha párizsi műtermében dolgozott, majd miután visszatért Magyarországra, egy gyönyörű, álomszerű szecessziós, vagy úgynevezett „szecessziós” stílust alakított ki. Gyakran ábrázolt gyönyörű és elegáns hölgyeket kiváló, légies rajzokkal és lágy pasztellszínekkel (kiemelkedő műve a Tungsram plakát, amely a francia nabik és a posztimpresszionizmus művészetét tükrözi). Szívesen rajzolt vicces karikatúrákat a társadalom tipikus tagjairól (arisztokratákról, katonákról, fiatal dandie-król és dámákról, sőt papokról is), vagy önmagáról, gyakran a pesti éjszakai élet alakjaként, ami a leggyakrabban visszatérő témája volt. Faragónak egyedülálló érzéke volt ahhoz, hogy lélegzetelállító dekoratív mintákat alkosson, amelyeket abszolút elbűvölő humoros hangvétellel ruházzon fel.
Biró plakátjai már korukban is nemzetközi figyelmet és elismerést kaptak, és ő a mai napig a magyar plakátművészet egyik legkiemelkedőbb mestere. Munkáit erős baloldali-proletár meggyőződése határozza meg. Leghíresebb szimbolikus, vörös kalapácsos férfi plakátját 1912-ben alkotta meg a Népszava számára. Képes volt a munkásosztály tömegeit egyetlen monumentális szimbólumba foglalni. Bár leginkább propagandaplakátjairól ismert, Biró nevéhez fűződik több, a korszak legjobbjai közé tartozó kereskedelmi plakát is (Palma cipősarok, Gyerünk az Edison mozgóba!). Biró számos plakátot tervezett a Szociáldemokrata Párt számára, melyek többsége rendkívül erőteljes, kifejező alkotás. Ezek a legkeresettebb alkotásai. A politikai plakát az 1910-es évek elején új műfaj volt, nem csoda, hogy világszerte Birót tekintik a műfaj atyjának. 1919-ben a Tanácsköztársaság 133 napja alatt az új szovjet államnak dolgozott és tervezett plakátokat, így annak bukása után emigrálnia kellett. Ezért pályafutása külföldön, Ausztriában és Németországban folytatódott.
Az 1910-es években a mozi népszerű időtöltéssé vált, ami megnövelte a filmplakátok és más filmreklámok iránti igényt. Földes Imre volt az egyik első művész, aki erre a területre specializálódott. Kiváló rajzkészséggel rendelkezett, ami meghatározta rendkívül dekoratív munkáit, ami olyan tervein is felfedezhető, mint a Mascotte Bár plakátja. Földes gyakran működött együtt Sátori Lipóttal, akinek inkább festészet-alapú megközelítése volt. Mindketten csodálatos ábrázolásokat alkottak népszerű némafilmekhez. Rajtuk kívül Ékes Árpád is kiváló filmplakátokat alkotott nagyon egyedi stílusban. Az 1910-es évek közepére a plakát a tömegkommunikáció alapvető formájává vált. Az Art Nouveau mellett más irányzatok is megjelentek a plakátművészetben, mint például a német találmány, a Plakatstil vagy a Sachplakat. Lucien Bernhard nagyon szilárd, a termék képének ábrázolására koncentráló stílusának hatására Tuszkay Márton kiemelkedő plakátokat (Fonott bútorok) alkotott. Az 1910-es évek hozták az avantgárd első hullámát; néhány kibontakozó új irányzat hatással volt a plakátművészet fejlődésére.
Magyarországon az első avantgárd művészcsoportok az 1900-as és 1910-es években születtek, mint például a Nyolcak vagy az Aktivisták – utóbbi csoport a modern plakátművészet szószólója volt. Bortnyik Sándor 1919-es Ma (Ma) című folyóirat kiállítására készült plakátja kiemelkedő műalkotás, amely a kubizmus, az expresszionizmus és a futurizmus hatását viseli magán. Egyik legkorábbi avantgárd plakátja a Lygeia, amely egy könyvet népszerűsít.
1914 és 1918 között az első világháború sok munkát adott a plakáttervezőknek: a propaganda stratégiai kérdéssé vált. Plakátokat adtak ki a háborús kölcsönök, jótékonysági rendezvények népszerűsítésére, vagy a Nagy Háborúról szóló több száz emlékkönyv és szuvenír eladására. Szinte minden művész részt vett a felgyorsult propagandamunkában, mint például Földes, Biró, Faragó és Tuszkay.
1919-ben a Tanácsköztársaság létrejöttével a politikai plakát rövid ideig tartó aranykora következett. A háborús évek általános elégedetlenséghez vezettek, ami forradalomhoz, majd végül 1919-ben kommunista puccshoz vezetett. Az új kommunista vezetők számára a propaganda volt a legfontosabb: hatalmas mennyiségű plakáttervet rendeltek, amelyeket hatalmas méretben és példányszámban nyomtattak. A magyar avantgárd minden művésze meggyőződéses utópista baloldali volt, és mindannyian az új kormánynak dolgoztak. Berény Róbert, a Nyolcak egyik művésze, és Uitz Béla, a Kassák Lajoshoz közel álló Aktivisták tagja két klasszikus propagandaplakátot tervezett (Fegyverbe! és Vörös katonák előre!), de olyan festők, mint Nemes-Lampérth József és Kmetty János, vagy Pór Bertalan, szintén kivételes műveket alkottak, mint például Biró Mihály, Vértes Marcell Ödön vagy Szilágyi Jolán, többek között. Plakátjaik Biró korábbi munkáiból merítettek motívumokat, és tanultak az avantgárd irányzatokból, főként az expresszionizmusból. A magyar politikai propaganda rendkívül erőteljessé vált.
Propaganda posters of the Hungarian Soviet Republic from 1919 (source: fortepan.hu)
A Tanácsköztársaság 133 nap után bukott meg, és Horthy Miklós hamarosan az ország új kormányzója lett. Szinte az összes nagy plakátművésznek emigrálnia kellett Magyarországról a Tanácsköztársaságban való részvétele miatt. A következő rezsimben a bolsevizmus (és a zsidók) váltak a bűnbakká a legyőzött és lerombolt ország minden problémájáért. Az új politikai rendszer propagandáját a híres sportoló és képzőművész, Miltiades Manno határozta meg. Plakátjai Biró munkáiból merítenek, szilárd politikai szimbólumokat és a társadalmat ábrázoló monumentális alakokat (például: Horthy!) használva. Manno egyes munkái Biró plakátjainak parafrázisai, például a vörös kalapácsot forgató férfit gyakran ábrázolják (természetesen negatív kontextusban), néha állítólagosan szemita vonásokkal is, ami a politikai propagandában növekvő antiszemitizmust jelzi.
A magyar plakátművészet első korszaka, 1885 és 1919 között, a szecesszió aranykora volt, és magában foglalja a Tanácsköztársaság kiemelkedő propagandaplakátjait. A régi historizáló stílust legyőzte a kor velejáró irányzata, a szecesszió. Biró Mihály és Faragó Géza kétségtelenül a legnagyobb plakátművészek közé tartoznak, és számosan mások is alkottak. Számos tehetséges művész alkotott ezekben az években, mint például Márk, Mosonyi-Pfeiffer, Vaszary, Helbing, Fényes, Tuszkay, Földes és Sátori, hogy csak néhányat említsünk, csodálatos plakátokat és grafikai terveket alkotva.