A magyar plakáttörténet nagy korszakai
Fejezetek:
- Összefoglaló
- I. A kezdetek - szecesszió és vörös propaganda (1895 - 1919)
- II. Art Deco és modernizmus (1920 - 1944)
- III. Egy rövid életű demokrácia jellegzetes plakátművészete (1945 - 1949)
- IV. A szocialista realizmus és a modern plakát folytonossága (1950 - 1955)
- V. Stílusok és technikák kavalkádja (1956 - 1970)
- VI. Az alacsony kultúra és a neoavantgárd (1971 - 1990)
III. Egy rövid életű demokrácia jellegzetes plakátművészete (1945 - 1949)
Magyarország a tengelyhatalmak tagja volt, így 1945-ben elvesztette a második világháborút; a szovjet Vörös Hadsereg megszállta az országot, és egy új politikai rendszer kezdett kialakulni. A szovjeteknek eleinte nem sikerült teljesen legyőzniük az éppen kialakulóban lévő rendszert; így egy valódi demokrácia létrehozása lehetségesnek tűnt. A magyar történelemben először vezették be az általános titkos választási jogot. Az ország romokban hevert, amikor 1945-ben megrendezték az első választásokat. Minden résztvevő párt baloldali volt; a fasiszta rémálom után a jobboldali pártokat betiltották, és a konzervatív és vallásos Kisgazdapárt tűnt a legközelebb a jobboldalhoz a politikai palettán.
A Magyar Kommunista Párt a szovjet mintára jött létre, de 1949-ig nem sikerült a teljes hatalomra jutniuk. A Kisgazdapárt megnyerte az első választást 1945-ben. Rövid demokratikus időszak vette kezdetét, amely a politikai plakátművészet újjáéledését hozta. A Kisgazdapárt egysége a kommunisták politikai manőverei miatt hamarosan megromlott. Ennek eredményeként 1947-ben új választásokat tartottak. Minden demokratikus párt részt vett a választásokon, és mindenféle propagandaakcióval, de leginkább plakátokkal hirdette magát. A választások eredményeit a kommunista párt javára meghamisították. 1948-ban a Szociáldemokrata Párt egyesült a Magyar Kommunista Párttal, ami a kommunisták „szalámi taktikájának” (fokozatosan „felszeletelték” ellenfeleiket) az eredménye volt. Végül az antidemokratikus fordulat 1949-ben következett be, amikor minden pártot arra kényszerítettek, hogy egyesüljön a Magyar Munkáspárttal, és az emberek csak egy listára szavazhattak.
Tamássi: Intellectual, your place is among us! 1945 (detail)
Az 1945 és 1949 közötti rövid időszakban a plakátművészet és más művészeti formák virágkorát élték: ekkor alakult meg az Európai Iskola (festőkből álló csoport). A csoport nevének szimbolikus jelentése volt: hangsúlyt fektettek arra, hogy megmutassák a közönségnek, hogy lépést tartanak a nemzetközi tendenciákkal. 1945-ben, a politikai baloldali fordulat következtében az egykori korszak összes nagy művésze visszatért a politikai plakát területére. A korábbi években legtöbbjük kulturális vagy kereskedelmi plakátokkal foglalkozott. Politikai lelkiismeretük miatt a legjobb modern művészek soha nem tervezhettek propagandaplakátokat a Horthy-korszakban. Visszatérésüknek és az új, tehetséges művészek felemelkedésének köszönhetően a korszak politikai plakátjai sokkal magasabb művészi minőséget képviselnek, mint a korábbi évtizedeké.
A visszatérő művészek között ott találjuk Bortnyikot Sándort és tanítványait a Műhely művészeti iskolájából, így Bortnyik és Berény modernista stílusa hatással volt az új propagandaplakátokra. Ez a hozzáállás a fiatalabb tervezők körében is domináns volt. Nemcsak a plakátokat tervező művészek változtak meg, hanem más jelentős változások is történtek; mindenekelőtt a közönség sem volt ugyanaz. Több embernek volt szavazati joga, ami azt jelentette, hogy a politikai propagandaplakátok célközönsége jelentősen megnőtt. A plakátok az egész társadalmat megszólították; igyekeztek minden társadalmi osztállyal kommunikálni, ezért a plakátoknak könnyen érthetőnek, világosnak és egyszerűnek kellett lenniük. Az üzenetek a munkásokra és a parasztokra összpontosítottak; az ő problémáikkal foglalkoztak. A plakátok erőteljesek és meggyőzőek voltak, ez a funkció kiemelkedően fontos volt. A tervezők ismert, híres szimbólumokat és a legkönnyebben érthető vizuális jeleket használtak új kontextusban. Sokuk klasszikus baloldali szimbólumokat tartalmaz, mint például a vörös csillag, a vörös zászló, a sarló, a kalapács, az üllő, a munkások, parasztok és értelmiségiek tipikus alakjai.
A minőség mellett a különféle propagandaplakátok mennyisége is növekedett. Egyre nagyobb igény mutatkozott a politikai kommunikációra, mivel az új rezsim közvetíteni akarta üzeneteit. Az ország újjáépítése és átszervezése központi téma volt, új kulturális szokások, új ikonok, új kultikus figurák és új ünnepek jelentek meg. Plakátokat készítettek a 3 és 5 éves termelési tervekhez, sürgető kérdésekhez, mint például az újonnan alakult szövetkezetek és az intenzív iparosítás. Emellett az új rezsim a propagandát arra is felhasználta, hogy ne hagyja az emberekkel elfelejteni a háború és a fasizmus borzalmait. Ez volt az ellenség (azaz a burzsoázia, a fasiszták és nácik, valamint az ellenforradalmárok és kémek) megtestesülésének első lépése.
Konecsni György központi alakjává vált ebben az időszakban: tanárként, grafikusként és képzőművészként is tevékenykedett. Híres volt elegáns, klasszicista, art deco stílusú terveiről az 1930-as években. 1945-től egyedülállóan lenyűgöző vizuális nyelvet fejlesztett ki a propaganda számára: nagyon erőteljes, tömör szimbólumokat és motívumokat használt rövid és hatásos szlogenekkel. Kompozíciói emblematikussá váltak; meghatározták a plakátművészek gondolkodásmódját a propagandaplakát-tervezésről.
1945-ben a propagandaplakátok fellendülése volt érzékelhető. A művészek személyes politikai preferenciáikat követték, de nem volt ritka, hogy egy tervező több politikai pártnak is dolgozott. Bortnyik Sándor tervezte a Magyar Kommunista Párt címerét; ez egy vörös csillagot és egy zászlót egyesít. Konecsni a kommunistáknak is dolgozott: egyik legnagyobb terve a „Kenyér itt kezdődik” plakát, az ügyesen kombinált sarló-kalapács szimbólummal. Konecsni sikeres plakátok sorozatát alkotta meg ebben a néhány évben; talán azért, mert az üzenetek illeszkedtek személyes meggyőződéséhez.
1945-ben az általános választójog miatt a politikai plakátoknak a teljes magyar társadalmat kellett megszólítaniuk. A legfontosabb szempont az volt, hogy ezek a művek könnyen értelmezhetők legyenek, ezért Konecsni plakátjai mindenki által ismert szimbólumokat (sarló, kalapács, eke, kerék, kenyér stb.) használtak, de ezeket új kontextusban parafrazálták (a két leghíresebb példa: És mégis lesz kenyér, itt kezdődik a kenyér). Ezeket a műveket vizuálisan a metafizikai festészet ihlette: a végtelen távolság és az antik elemek a mondanivaló örök értékét fejezik ki. A pátosz lényeges elem, de soha nem viszi túlzásba, mindig alkalmazkodik a jelentéshez.
Tamássi Zoltán kommunistáknak szánt plakátja a hadifoglyok hazahozatalában elért eredményeiket hangsúlyozza. A Szociáldemokrata Pártnak számos nagy művész dolgozott, mint például Tamássi, Káldor László, Rohonyi Károly és Gábor Pál. A Szociáldemokrata plakátokon Biró vörös kalapácsos embere még utoljára visszatért: most a folytonosság szimbóluma is volt. Bedő plakátján ugyanez a szimbólum kreatívan újrafelhasznált; leveri a szélsőjobboldal jelképeit (a horogkeresztet és a nyilaskeresztet). A Kisgazdapárt a középjobboldalt képviselte a politikában; kampányaik keresztény és nemzeti szimbólumokat használtak. Plakátjaik nagy része nem túl művészi, de azért találhatunk kivételeket. Említést érdemel a „Rónai” nevű művész propagandaplakátja, a „Lelki újjáépítésért küzd” című plakát.
Kiemelkedő alkotások az 1947-es szociáldemokrata választási plakátok. Gábor Pál a „Válassz háború és béke között” plakátján egy képen képviseli a munkásosztály erejét. Káldor László, Rohonyi Károly, Tamássi Zoltán (Építünk – Építünk), Szilas Győző és Horváth László szerzeményei is erőteljesek. Filo (Mihályfi Ernőné) fotómontázst használ, és a kép ismétlésével hatékony kompozíciót hoz létre. Gál Mátyás is lenyűgöző politikai terveket alkotott, Konecsni metafizikus stílusát követve. Az 1948-as Londoni Olimpiához készült plakátja is gyönyörű kompozíció.
Egy 1948-as budapesti plakátkiállítás bizonyította az új plakáttervezési elvek erejét. A kiállítást maguk a művészek szervezték, ahol többnyire eredeti terveket mutattak be. Munkáik társadalmi kérdésekre reflektáltak, mint például az újjáépítési erőfeszítések, a béke utáni vágy és a társadalmi szolidaritás. A kiállítás népszerűsítésére számos plakátot terveztek és nyomtattak (Gábor Pál, Reich Károly, Zala Tibor és Rohonyi Károly), amelyek mind az új, kompakt és erőteljes plakáttervezés példái voltak.
Az 1949-es választásokat szocialista realista plakátokkal hirdették, és csak egyetlen lehetséges választás volt a szavazólapon. Ez a választás a magyar plakátművészet egy kiemelkedő korszakát zárta le. Ez alatt a néhány év alatt számos kivételes és nagy hatású plakát készült. Ezt a fejlődést erőszakkal állították meg 1956-ig.